Az előkelő második helyet sikerült elérnie az utolsóéves serdülő lányok nagyon erős mezőnyében Hozmann Szonjának a tiroli tartományi kupasorozatban.
Íme, a szezon összegzése Hozmann Szonjától és edzőjétől, Barbai Árontól:
– A szezon nem indult túl jól…- kezdi értékelését Barbai Áron, Szonja edzője. – Szonját az előző évi eredmények és az iskolai időmérők (Skigymnasium Stams) alapján első ötbe vártuk minden versenyen. A kisebb versenyeken jöttek ugyan a várt győzelmek, de a Landescupban, ami Tirolban a legfontosabb irányadó a versenyzők értékelése szempontjából, hetedik és kilencedik helyek jöttek felváltva. Aztán egyszer csak történt valami…
– Magam sem értem igazán, hogy történt…- meséli Szonja. – Papámmal elmentünk a sívilágbajnokságra, ahol lehetőségünk volt együtt síelni néhány igazi sílegendával. Didier Cuche, Martina Ertl és Daniel Mahrer nagyon kedvesek voltak, és a sízés velük, bár nem edzés volt, csak egyszerű “száguldozás”, megtette a hatását. St. Moritz óta egy SL kieséstől eltekintve, minden LC versenyen dobogón álltam. Különösen SG-ben volt feltűnő a fejlődés, hiszen korábban az volt a leggyengébb számom.
– Bár a sűrű program miatt kevés nemzetközi versenyen lehetett ott, azokon is szépen helyt állt Szonja- folytatja Áron.- A Pokal Loka-n csak SL-ban indult, hetedik helyét jónak értékelem. Ha nem hibázik a második futamban, szerintem jó esélyei lettek volna dobogóra kerülni. A Topolino helyezésben ugyan nem volt ilyen fényes (SL 16., GS 14.), de a százalékban mért időkülönbség (kb. 2,5%) itt is bizakodásra adhat okot, hiszen Szonja mindkét számban hagyott néhány tizedet a pályában. Ezeken a kis hibákon kell sokat dolgozni, úgy érzem az alap megvan, de ezen a szinten az élmezőny már nagyon sűrű, tényleg csak századok döntenek a helyezésekről.
– Milyen igaz! A Tiroli Bajnokságon óriásban egyetlen századdal maradtam le az ezüstről. Ha ott akár holtversenyben második lettem volna, akkor most a Landescup győzelmemet ünnepelhetnénk. Vagy ha nem hagyok ki versenyt a Topolino miatt… Persze, ha a szezon elején jobban versenyeztem volna, akkor most nem kéne a századokat okolnom…- tette hozzá Szonja.- A legfájóbb második helyem idén így is a Serdülő OB óriásműlesiklása volt, bár Tóth Zitától nem szégyen kikapni… Remélem sikerül a felvételije a saalfeldeni sígimnáziumba, és jövőre is lesz magyar lány a környék serdülő mezőnyében, akitől a helyieknek tartani kell.
– Azért egy kis kárpótlásként sikerült az Ifi SL bajnoki cím! – mondta Áron.- És hogy mindenki megértse, mennyit ér az elért LC második hely: osztrák versenyzőknek a Landescup első két helye automatikus felvételt jelent a FIS válogatottba, ami Ausztriában azért nem kis dolog. Szonja külföldiként nem élhet ezzel a lehetőséggel, de azt gondolom, mindannyiunknak jó tudni, hogy van magyar sízőnk, aki érdemes lenne rá.